 |
| Thomas Cole: A birodalom útja - Pusztulás, 1836 (New York Gallery of Fine Arts) |
A Római Birodalom bukását hajlamosak vagyunk nem csak egy szimbolikus dátumhoz kötni, de még egy sorsfordító eseményként is értelmezni, holott az újabb kutatások szerint közel sem erről volt szó. Az egyik napról a másikra történő, már-már apokaliptikus világvége értelmezések azonban nem csak az irodalomban, de a festészetben is jelentkeztek - jóval a feltételezett események után.
Már az elején le kell szögeznünk azt a tényt, hogy a Római Birodalom 395 óta nem egységes államalakulat. I. Theodosius császár halála után fiai, Arcadius és Honorius kettéosztják a birodalmat egymás között: a Keletrómai Birodalom központja Konstantinápoly lett, míg a Nyugatrómai Birodalomnak (402-től) Ravenna. A történelmi hagyomány szerint 476. szeptember 4-én Odoaker germán vezér leteszi trónjáról az utolsó nyugatrómai császárt, Romulus Augustulust és a császári jelvényeket az akkori keletrómai császárnak, Zénónnak ajánlja fel. Zénón azonban nem fogadja el Itália új királyát, ezért a vezér Julius Nepost teszi meg császárnak (480-ig), akinek nevében valójában mindvégig Odoaker kormányoz. A már keletről is támogatott Nepos nevével még pénzt is veretnek, a szenátus pedig ugyanúgy működött, mint korábban. Ezek után tehát tévesnek tűnik az a megállapítás, hogy Romulus Augustulus volt a birodalomrész utolsó császára, mi több a birodalom elbukott volna 476-ban. A kortársak szemében viszont azzal, hogy Odoaker elküldte a hatalmi jelvényeket a keleti császárnak, a nyugati rész gyakorlatilag megszűnt önállóan létezni, sőt, egyenesen a keleti császár hatalma alatt újra is egyesült azzal.
Fontos megemlíteni azt is, hogy a germán népek vándorlásának köszönhetően a Nyugatrómai Birodalom már rég elveszítette homogenitását. Az idegen népeket (pl. gótokat) a birodalom limes határán telepítették le, ahol föld ellenében határvédő szerepet vállaltak. Később már ők tették ki a római hadsereg nagy részét, illetve Caracalla császár rendelete (212) értelmében római polgárjogot is kaptak. Elégedetlenségeik következménye, hogy Rómát - az állítólagos bukás előtt - már többször is kifoszották (a vizigótok 402 után 408-ban és 410-ben is, valamint a vandálok 455-ben). A meggyengült birodalmi rész kisebb germán királyságok otthona lett, amelyek uralkodói nem elpusztítani akarták az antik örökséget, éppen ellenkezőleg: államaikban felvették a római szokásokat, alkalmazták a római jogot, de még építészeti remekeit is óvták, a leromboltakat újjáépítették. A változásokat gyakorlatilag a kor emberei sem érezték meg, nem beszélve a mindvégig fennmaradó összbirodalmi eszményről, ami még Nagy Károly (800), de még Bonaparte Napóleon császárrá koronázásakor (1804) is érezhetővé vált a levegőben. A keleti birodalom csak 1453-ban, Konstantinápoly török bevételével szűnt meg létezni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése