Inkább meghalt, mint hogy elárulja az első Romanov búvóhelyét

Konstantin Makovsky: Ivan Susanin, 1914.

1836. december 9-én mutatták be Szentpéterváron Mikhail Glinka orosz zeneszerző Életünket a cárért c. operáját, amit a szovjet időkben (cenzúrázott névvel) Ivan Susaninként ismerhetett meg a nagyvilág. A címszereplő 1613. februárjában játszódó történetét már az opera előtt is rengetegen feldolgozták versekben, festményeken, 1815-ben színdarabban is. Nem véletlenül, ugyanis a romantika korában szükség volt olyan nemzeti hősökre, mint Ivan Susanin. Az elrabolt orosz paraszt tudta, hogy mártírhalált hal majd a cárért, így mindent megtett annak érdekében, hogy lengyel fogvatartói is erre a sorsra jussanak, miután ő már bevégezte földi pályafutását.

 Az orosz történelemben csak "zűrzavaros időknek" nevezett periódus valójában egy interregnum időszaka volt, ugyanis I. Fjodor 1598-as halálával kihalt a Rurik-ház Oroszországban, de a következő cárt csak 1613-ban választották meg I. Mihály személyében. Ő annak a Romanov dinasztiának az első uralkodója volt, amely csak II. Miklós cár bukásával szűnt meg (formailag) 1917-ben. A folyamatos belviszálynak köszönhetően Mihálynak is bujdosnia kellett, mivel apja az utolsó Rurik-uralkodó unokatestvére volt. A nemzetgyűlés 1613. február 21-én egyhangúlag Mihályt választotta cárnak, de a küldöttek csak március 24-én találták meg az ifjút, aki anyjával együtt a Kosztroma melletti Ipatyev-kolostorban tartózkodott.

 A történet szerint ekkor a lengyel király, III. Zsigmond is megpróbálta elfoglalni az orosz trónt, viszont ehhez meg kellett volna találnia a bujdosó trónörököst, hogy megölhesse őt. Csapatai nem ismerték jól a helyi viszonyokat, ezért 1613. februárjában Domnino falujából elraboltak egy Ivan Susanin nevű parasztot, aki ismerte Mihály búvóhelyét, és a kolostorhoz vezető utat. Míg Susanin fia figyelmeztette a lengyel csapatok érkezéséről a szerzeteseket, addig a ma már nemzeti hősként ünnepelt Susanin letért az útról, és olyannyira bevezette a lengyeleket egy sűrű erdő mélyére, hogy azok sohasem találtak ki onnan (legalább is élve nem, mert a metsző hideg miatt halálra fagytak, mielőtt az erdőből kitaláltak volna). Amikor Susanin tervére a lengyelek rájöttek, halálra sebezték, ők viszont nem számoltak azzal, hogy nélküle az ő sorsuk is megpecsételődött.